Vasárnap, kora délután lépett pályára csapatunk a Diamonds gárdája ellen, a bajnokságban immáron harmadszor, a rájátszásban először.
Az első harmadban a vendégek kezdésével felváltva lőtték a gólokat a csapatok 2-2-ig. Góljainkat Galsai és Ressely Krisztián lőtték. Sokat nem lehet elmondani a játékrészről ezen kívül, talán csak annyit, hogy még 0-1-es hátránynál kihagytunk egy emberelőnyt. A második játékrész előtt némi fejmosás és a gondolatok rendezése következett, aminek meg is lett az eredménye, mert a hosszú sérülésből visszatérő Zelei és Hollósi vezérletével egy 5 gólos etapot hoztunk. 2-2 góljukon kívül még Pazsák volt eredményes a harmad elején egy szemfüles átadásból.
Csapatunk már a kezében érezhette a mérkőzést, hiszen teljesen lejátszotta ellenfelét a pályáról és nyoma sem volt az első harmad pontatlanságainak. A játékrész közepén még Magyar 2 perces kiállítását is komolyabb gond nélkül kivédekeztük és minden úgy működött, ahogy kellett. Aztán jött a harmadik felvonás és az idén oly jellemző katasztrofális, dekoncentrált befejezés. Bár Galsai kapitány külön felhívta a csapat figyelmét arra, hogy ne engedjük ellenfelünket felzárkózni, de Ressely Krisztián második góljával szemben a gödi gárda 4 gólt is fel tudott mutatni ami elég volt arra, hogy közel 3 perccel a vége előtt 2 gólra olvadt az előnyünk amit Pazsák még egy kiállítással is megterhelt 2 perccel a vége előtt. Maradjunk annyiban, hogy ennél szorongatottabb helyzetből is tudott már nyerni csapat, de most nem ez történt, mert ezt a hátrányt is kivédekeztük, pedig a végén a kapust lehozva 6 a 4 ellen támadtak vendégeink.
Mindent összevetve a 2 pont megvan, továbbra is a tabella élén tanyázunk, de komoly tavaszi nagytakarítás szükségeltetik a fejekben, mert a következő mérkőzésünk egyenes kieséses kupameccs lesz, aztán két rangadó az SZPK és a Phoenix csapatai ellen ami hasonló lendülettel a bajnokságba és a kupába is kerülhet.
Dunai Krokodilok SE – Diamonds SK 8:6 (2:2, 5:0, 1:4)
Galsai 1+1; Dombauer 0+2; Pazsák 1+0, 2 perc; Duró 0+1; Ressely K. 2+2; Ambrus 0+1; Zelei 2+0; Magyar 2 perc