A Krokodilok az U19 bajnokság második fordulójában hazai pályán, Érden fogadták a Neumann csapatát. A Krokodilok egy könnyed, ARES elleni győzelemmel indították a pontvadászatot, míg a Neumann-nak ez volt az első mérkőzése (az első fordulóból halasztottak a Phoenix ellen). Az erőviszonyokra így nehéz volt következtetni, mindenesetre a Neumann csapatok ellen általában nem könnyű mérkőzést játszani, hiszen fegyelmezetten védekeznek és veszélyesen kontráznak.
Az U19 bajnokság második fordulójában hazai pályán, Érden fogadták a Krokodilok a Neumann csapatát. A Krokodilok egy könnyed, ARES elleni győzelemmel indították a pontvadászatot, míg a Neumann-nak ez volt az első mérkőzése (az első fordulóból halasztottak a Phoenix ellen). Az erőviszonyokra így nehéz volt következtetni, mindenesetre a Neumann csapatok ellen általában nem könnyű mérkőzést játszani, hiszen fegyelmezetten védekeznek és veszélyesen kontráznak.
A mérkőzésen pontosan ezzel találták szembe magukat a Krokodilok, az első harmadban gyakorlatilag alig alakítottak ki helyzetet a csapatok, inkább feszes védekezés és komoly mezőnyharc jellemezte a játékot. A harmad utolsó pillanatában mégis megszerezték a vezetést a hazaiak, Kvasznicska lövése talált utat a kapuba (1-0).
A második harmadban bátrabban, aktívabban, több mozgással játszottak Hoffmannék, aminek meg is lett az eredménye, hiszen több helyzetet sikerült kialakítani a Neumann kapuja előtt. Azonban többször is veszélyes helyzetben rontottak passzt, vagy lőttek blokkba a Krokodilok, aminek először Neumann egyenlítés, majd gyors gólváltás volt a következménye (2-2). Egy emberelőnynek köszönhetően azonban ismét kulcsfontosságú pillanatban, a harmad utolsó percében vették vissza a vezetést a Krokodilok Rózsa Soma góljával (3-2).
A harmadik játékrész óriási csatát hozott, miután gyorsan egyenlítettek a vendégek (3-3). A végjáték azonban a Krokodiloknak sikerült jobban, a fáradó Neumann játékosok között Medica Filippo találata a győzelmet jelentette.
A mérkőzés jegyzőkönyve itt található.
A Krokodilok így 2 forduló után hibátlanok, azonban az igazi erőpróba csak ezután következik, hiszen januárban lesz a Phoenix elleni derbi.