A Krokodilok januárban már megmérkőztek a Phoenix csapatával az U19-es bajnokságban, akkor gyenge teljesítményt nyújtva, nagyon simán adták a bőrüket a "hüllők". Március első vasárnapjának reggelén a Vajda Péter Iskolában a cél tehát az volt, hogy minál szorosabban alakuljon a mérkőzés.
A fizikális, sebesség- és létszámbeli különbség mind-mind a Phoenix mellett szólt, akik finoman szólva is uralják a bajnokságot: eddigi legszorosabb mérkőzésük egy 9 gólos győzelem volt... Mindez arra késztette a Krokodilokat, hogy nagyon szűken, mélyen a saját térfelükön védekezzenek, és a megszerzett labdákból a lehető leggyorsabban helyzetet alakítsanak ki az ellenfél kapuja előtt.
Annak ellenére, hogy ez a taktika alapvetően szokatlan a Krokodiloktól, amikor a játékosok jól és fegyelmezetten végrehajtották, akkor működött. A labdát ugyan sokkal többet birtokolta a Phoenix, de lövéseik jelentős része veszélytelen helyről érkezett, vagy blokkba ment. Amikor azonban meg tudták bontani a Krokodilok egységét, akkor pontosan játszottak középre, vagy tették lövőre a szabadon álló embernek, és ezekből gólokat tudtak szerezni. Az első játékrész 3-1-es hazai vezetéssel zárult, és bizony szorosabb is lehetett volna, mert a Krokodilok több ígéretes kontra támadást is vezettek.
Nagyon hasonlóan alakult a középső, és az utolsó játékrész is, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy az utolsó 10-15 percre már az erő is elfogyott a Krokodiloknál.
A mérkőzés végeredménye 9-3 lett a Phoenix javára, ami azért sima vereségnek tudható be, de helyenként kifejezetten jó teljesítményt nyújtottak a Krokodilok, a mérkőzés így összességében véve a csapat fejlődését szolgálta.