Dunai Krokodilok SE
 
Krokodilok unihoki kupa Érden
Adó 1%
Nincs új a nap alatt
Hozzáadva: 2015-10-05 18:33:07
Az odavágók körében a második rangadónkat is lejátszottuk, a Phoenix vendégei voltunk Törökbálinton.

Az utóbbi években rendre remek mérkőzést láthatnak a hazai floorball szurkolók ha kilátogatnak egy Kroki-Phoenix meccsre és túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a hazai porondon az egyik legpörgősebb találkozókat hozó párosítás ez.
Akik ezért látogattak ki ez alkalommal, azoknak pedig a csapatok ezúttal sem okoztak csalódást. A nagy iramú mérkőzés rengeteg egy az egy elleni csatát hozott a palánk környékén, ami egyben megnehezítette mindkét csapat előrehaladását és tömörítette is a mezőnyt, így egy egy esemény ami ezt a kűzdelmes részt megakasztotta, rögtön földrengés szerű lökéshullámot hozott létre a meccs folyamában, ami pedig utána elcsendesedett és folytatódott a darálás.
Első lökéshullám
Időpont: 2015-09-26 3-15 percig
Helyszín: A dél-nyugati kapu (Krokodil terület)
Eredmény: 3-1 nem ide
Lakosság: Nyugodt.
Az első lökéshullámot egy Kroki sarokütés váltotta ki. Figurából talált a kapuba Hollósi, megszerezve ezzel a vezetést a csapatnak, amire aztán kaptunk is három gólt válaszként. A bekapott gólok javarészt taktikai fegyelmezetlenségből születtek, így a szünetben Bedő mester nem is nagyon tudott mást kérni, mint hogy a megbeszélteket kövessük, mert nem véletlenül lettek megbeszélve.
 
Második lökéshullám
Időpont: 2015-09-26 18:33-18:45 30-37 percig
Helyszín: A dél-nyugati kapu (Phoenix terület)
Eredmény: 6-4, vezetünk
Lakosság: Zúgolódik, hogy a Krokodil szurkolók utcai cipőben vannak a pályán, statáriumot vezetnek be.
A második rengés szintén vendég góllal kezdődött. Közel 10 percet kellett rá várni, de az utána következő pár perc hozott további öt gólt és 4 kiállítást. Két kiállítás ebből szinte páros volt 5 másodperc különbséggel, a másik kettő viszont emberelőny volt nálunk amit könyörtelenül ki is használtunk. A kiváltó tényező az lehetett, hogy jobban a nyakára mentünk a házigazdának és teljes letámadásba mentünk át.
 
Harmadik lökéshullám
Időpont: 2015-09-26 18:33-18:45 50-58 percig
Helyszín: A dél-nyugati kapu (Ismét Krokodil terület terület)
Eredmény: 8-7, vesztettünk
Lakosság: Nyugodt, boldog, sőt önfeledten sétálgat a pályán az utcai cipőjében, fényképezi a túlélőket.
A mindent reményünket elsöprő lökéshullám mélyről érkezett és gyomrot talált. Ismételten mi lőttünk egy gólt ami indukálta az eseményeket, azonban ettől a góltól kezdve semmi olyan nem történt ami nekünk kedvezett volna. 4 kiállítást kaptunk, ebből 2 gólt és ezen felül még kettőt, mindezt nyolc perc alatt. Gyakorlatilag 3 perc alatt veszítettük el a mérkőzést, ennyi kellett ahhoz a vérszegot megérző Phoenixnek, hogy 4 gólt beverjen. Ahogy pedig az elején már mondtam nincs új a nap alatt. Ha a harmadik harmadban 4 gólt kapunk, a kiváló bajnoki második csapattól és még hozzáteszünk 4 emberhátrányt is, mindig ki fogunk kapni. Ahogy történt ez most is.
 
A földrengéses hasonlat ellenére katasztrófáról nem beszélhetünk, mert idegenben egy góllal kikapni Törökbálinton nem olyan nagy gond az alapszakaszban….jövünk mi még ide a rájátszásban is.
 

Következő mérkőzés
-
-
Legutóbbi mérkőzés
U13
Dunai Krokodilok SE
Phoenix Fireball SE
Eseménynaptár
2024 december
H
K
SZ
CS
P
SZ
V
 
 
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
 
 
 
 
Salming OB1 tabella
H Csapat
P
1 Phoenix Fireball SE
20
2 SZPK Komárom 14
3 Dunai Krokodilok SE 14
4 IBK Cartoon Heroes 7
5 Neumann Wombats 3
6 Ares HC 2
Fiú U19 OB tabella
H Csapat P
1 Phoenix Fireball SE 8
2 Dunai Krokodilok SE 6
3 Neumann FSE 0
Fiú U13 OB tabella
H Csapat P
1 SZPK  Komárom 12
2 Vajda-CH 10
3 Dunai Krokodilok SE 8
4 Phoenix Fireball SE 4
5 Ares HC 0
 
U11 OB tabella
H Csapat P
1 SZPK Komárom 6
2 Dunai Krokodilok SE 6
3 White Sharks / Vajda 0
 

Dunai Krokodilok
Készítette: