...jó a vége. Minden Krokodil jól emlékszik még a tavalyi 1 gólos, kínkeserves győzelemre a Mesehősök otthonában, így tanyázzon bármerre is a tabellán Kovács Gergő és csapata, maximális koncentrációt követelnek ellenfeleiktől.
Ennek tudatában kezdtünk neki a mérkőzésnek, de sajnos már a második percben nem nekünk állt a zászló, hiszen egy egyéni akcióból a fentebb említett fiatalember megszerezte a vezetést az ellenfélnek.
Ezek után több mint 8 perc kellett ahhoz, hogy Pazsák passzából Varga Gergő egalizálja az eredményt, és a harmadban több gól már nem is esett.

Innentől 41 percig nagyjából az történt a pályán, amit a Mesehősök akartak, jól visszaállva minden támadásunkat blokkolták, és veszélyes kontrákkal borzolták a kilátogató szurkolóink idegeit.
57 perc játék után az eredményjelzőn 3-3 állt, ami számunkra semmi esetre sem volt elfogadható, hiszen a tabella élén lévő kiélezett küzdelem miatt egyetlen pontot sem veszíthetünk.
3 perc volt hátra amikor a Krokodilok megrázták magukat, és valahonnan nagyon mélyről olyan energiákat szedtek elő, amelyek létezésében ők is csak bízhattak.

Van olyan, amikor nem szép, de eredményes játékkal kell nyerni, ez a mérkőzés ilyen volt.
A hátralévő 3 perc alatt 4x köszöntünk be az ellenfél kapujába.
Először Pazsák kapta vissza Vargától a meccs elején adott gólpasszt, majd Szabó, Ressely Norbi és Dombauer mattolta a védelmet.
A statisztikusoknak külön csemege, hogy az utolsó 3 gólunkat 46 másodperc alatt szereztük, a 7-et 59.59-nél.

Egy nehéz mérkőzésen sikerült begyűjteni a nagyon fontos 2 pontot, és az utolsó 3 percben vezényelt rohammal jeleztük riválisainknak, hogy van még bennünk tűz.
Dunai Krokodilok - IBK Cartoon Heroes: 7-4
Pontszerzők: Pazsák 1+3, Varga 1+1, Szabó V. 1+0, Galsai 1+1, Simon 0+1, Ressely N. 2+0, Dombauer 1+0, Schauer 0+1