Dunai Krokodilok SE
 
Krokodilok unihoki kupa Érden
Adó 1%
Megvan a rájátszás sorsolása
Hozzáadva: 2012-02-21 19:12:01
Bár még nincs meg, hogy kik a résztvevői a rájátszásnak, de a menetrendje már elkészül. Ennek örömére egy kicsit előre tekintünk, összegzünk és egy keveset számolgatunk is.


 Bár még nincs meg, hogy kik a résztvevői a rájátszásnak, de a menetrendje már elkészül. Ennek örömére egy kicsit előre tekintünk, összegzünk és egy keveset számolgatunk is.
 A résztvevő csapatokat tekintve van már 3 biztos pont. Mellettünk az SZPK-Nokia Komárom és a Phoenix Fireball SE csapata jutott már be a 4-es döntőbe. A maradék egy kiadó helyért az utolsó körben fog élet-halál harcot vívni a DFSE és a Diamonds SK csapata Debrecenben. A Diamondsnak csakis egy győzelemmel van esélye a rájátszásba kerülésre, míg a hajdúságiaknak egy döntetlen is elég ehhez. 
 A rájátszásban szereplő csapatok közül a komáromi csapat Dunaújvárosba látogat, hogy maximum 2 pont hátránnyal induljon a végjátékban, míg mi idegenben is otthon a Phoenix fiataljai ellen lépünk pályára, hogy ott eldőljön ki lesz az alapszakasz győztese. Ennek maximum annyi jelentőssége van, hogy ki mennyi ponttal indul az utolsó körben a végső győzelemért. Ha ezen a mérkőzésen döntetlen születik, akkor pontegyenlőséggel, egy ponttal minimum megelőzi mindkét csapat a 3. helyezett SZPK csapatát, győzelem esetén pedig aki felül kerekedett 2 pont előnyre tesz szert a vesztes és a narancsvidék csapata előtt amennyiben ez utóbbi nem betlizik az utolsó körben. A DFSE 3-5 pont lemaradással indulhat az elsőhöz képest, míg a Diamonds SK 4-5-el.
 Egy szó mint száz a rájátszás a végsőkig kiélezett mérkőzéseket fog hozni és bárki komoly árat fizethet egy elrontott meccsért. A helyzet komolyságát jelzi, hogy a 4-ből 3 csapatnak is maximálisan a saját kezében lesz a sorsa és csak az utolsóként bejutó egységnek lesz szüksége maximális teljesítmény mellet minimális támogatásra Fortuna asszonytól.
 Az egyetlen csapat jelenleg aki ellen hátrányból indulhatunk egy esetleges pontegyenlőség esetén érdekes módon a legesélytelenebb Diamonds csapata. Eltekintve attól, hogy ez hogy lehetséges, ők jelenleg 3 pontot szereztek meg a két egymás elleni „mérkőzés” során (h 0-5, i 5-5). A komáromi csapattal pontegyenlőség van, azonban a gólarányunk jobb, plusz egyben vagyunk (i 6-9, h 5-7). A DFSE csapatának egy pontot sem sikerült szerezniük ellenünk az alapszakaszban (h 7-4, i 5-8), míg a Phoenix párosítás értelemszerűen erősen függ az utolsó kör eredményétől amit mi nem meglepő módon Krokodil sikernek tervezünk (h 8-10).
 Legkorábban április 14-én, a 4. fordulóban avathatunk bajnokot, viszont a győztes kiléte titokban maradhat akár egészen május 6-ig, a bajnokság végéig is. Személyre szabott számolgatásokba nem nagyon szeretnénk bocsátkozni, legyen elég annyi, hogy minden mérkőzést győzelemre tervezünk ami kétségtelenül elég lesz a zsinórban 3. bajnoki címünk megnyeréséhez. Ezen kívül még egy dolog biztos, mégpedig hogy számunkra már most a hétvégén 03.25-én elkezdődik a rájátszás egy Phoenix elleni derbivel 14:45kor.
 Végül de nem utolsó sorban pedig a rájátszás menetrendje:
1. kör: március 11 16:30 Dunai Krokodilok SE - DFSE/Diamonds SK
2. kör: március 17-18 SZPK-Nokia Komárom - Dunai Krokodilok SE
3. kör: március 25. 14:20 Dunai Krokodilok SE - Phoenix FSE
4. kör: április 14-15 DFSE/Diamonds - Dunai Krokodilok SE
5. kör: április 22 16:50 Dunai Krokodilok SE - SZPK-Nokia Komárom
6. kör: május 5-6 Phoenix FSE - Dunai Krokodilok SE
Mindenkinek jó mulatást kívánunk a soron következő mérkőzésekhez!
 
 

Következő mérkőzés
-
-
Legutóbbi mérkőzés
U13
Dunai Krokodilok SE
Phoenix Fireball SE
Eseménynaptár
2024 december
H
K
SZ
CS
P
SZ
V
 
 
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
 
 
 
 
Salming OB1 tabella
H Csapat
P
1 Phoenix Fireball SE
20
2 SZPK Komárom 14
3 Dunai Krokodilok SE 14
4 IBK Cartoon Heroes 7
5 Neumann Wombats 3
6 Ares HC 2
Fiú U19 OB tabella
H Csapat P
1 Phoenix Fireball SE 8
2 Dunai Krokodilok SE 6
3 Neumann FSE 0
Fiú U13 OB tabella
H Csapat P
1 SZPK  Komárom 12
2 Vajda-CH 10
3 Dunai Krokodilok SE 8
4 Phoenix Fireball SE 4
5 Ares HC 0
 
U11 OB tabella
H Csapat P
1 SZPK Komárom 6
2 Dunai Krokodilok SE 6
3 White Sharks / Vajda 0
 

Dunai Krokodilok
Készítette: