Az alapszakasz 13. fordulójában a sereghajtó Neumann FSE volt az ellenfelünk.
A kartali csapatnak bár már sok vesztenivalója nem volt a játéknapon, de egy igen masszív kb 1 X 1 méteres területen történő bunkervédekezéses taktikával érkezett meg a mérkőzésre. A játék kezdetekor még mindhárom sorunk pörgött és egyre másra jöttek a helyzetek, amit eleinte nem is tudott hova tenni vendégünk, így igen hamar egy 5 gólos vezetésre tettünk szert, még úgy is, hogy egy lövés utat talált a hálónkba.
Kívülről mindenki úgy gondolhatta, hogy ha szórakoztatónak nem is mondható, de legalább egy gólban gazdag mérkőzést fog látni, azonban csapatunk a második harmadtól kezdve borzalmasan beleszürkült a játékba és elkezdett asszisztálni a Neumann taktikájához, aminek az eredménye egy roppant mód unalmas 40 perc lett, összesen 1-1 góllal, amivel ki is alakult 7-2-es végeredmény. Az egyetlen momentumot ami kizökkentette a meccset a középszerűségből, a bíróknak köszönhetjük, akik a végére teljesen elveszítették az uralmukat az egyébként nem túl eseménydús meccs fölött és sorozatos hibáiknak és saját fegyelmezetlenségünknek köszönhetően rendszeresen azzal voltunk elfoglalva, hogy 3 vagy 4 emberrel játszunk éppen.
Azonban szerencsére ezért is 2 pontot adnak, úgyhogy bár van még egy forduló amiben minden megtörténhet, de egyre inkább úgy néz ki, hogy a 2. helyen fogjuk zárni az alapszakaszt csakis egymás ellenni eredménnyel lemaradva a címvédőtől.

Dunai Krokodilok SE - Neumann Wombats FSE 7:2 (6:1, 0:0, 1:1)
Ambrus 1+0, Dombauer 2 perc, Fuchs 0+1, Galsai 1+0 (2 perc), Hoffmann 0+1, Hollósi 0+2, Molnár 1+0, Pazsák 2 perc, Ressely K. 1+1, Ressely N. 2 perc, Szlávik 1+0, Zelei 2+1 (4 perc)