A 3. héten, a korábban eligazolt játékosaik visszaszerzésével ismét élvonalba erősödő DFSE alakulata látogatott a törökbálinti kék játszótérre abban a reményben, hogy pontokat lophatnak a Krokodiloktól.
A mérkőzés egy kisebb gikszerrel kezdődött, ugyanis elvitték a kijelzőt kezelő pultot, így nem tudtunk eredményjelzőt biztosítani és tartaléktervünk nem lévén egy old school stopperes megoldást választottunk, de szerencsére ez SEMMIFÉLE PROBLÉMÁT NEM OKOZOTT a mérkőzés folyamán, egyik csapatnak sem.
A kezdő sípszó elhangzásával meg is ragadta a gyeplőt csapatunk. Folyamatos támadásainkat meg-meg szakított néhány hamvában holt debreceni előreívelés, ami meg véletlenül eljutott a kapu előterébe, azt Nagy kapus azonnal begyűjtötte. A 6. percben aztán a lovak közé csaptunk és 12 másodperc alatt berámoltunk két gólt vendégeinknek. Előbb Galsai, majd Varga talált be. A harmad felén túl, Duró került hihetetlen szerencsével a kapu környékére és Ambrus csak bűntetőt érően tudta megakadályozni a helyzetbe kerülést. Ez először még jó ötletnek tűnt, mert a rávezetés kimaradt, de az utána következő emberelőny már nem. A játék képe viszont változatlan maradt, így magabiztos 4-1-es vezetéssel mentek a csapatok az öltözőbe.
A második harmad egy Krokodil kiállítással kezdődött amit a vendégek ismét belőttek, bár ehhez már némi szerencse is kellett. „A játék képe viszont változatlan maradt” (idézet az első harmadból) és akárcsak az első harmadban ismét Galsai és Varga növelték az előnyt immáron 4 gólra. Szépségtapaszként a harmad végén Kovi lőtt gólt egy centerezésből, de komolyabb izgalmat ez sem váltott ki csapatunkból. Ismét egy pihenő, most 6-3-as vezetéssel.
Mondanám, hogy a harmadik harmadra a játék képe viszont változatlan maradt, de ez azért nem igaz, mert eddigre a debreceniek végképp elkészültek az erejükkel és már nem is futottak az ívelgetéseikért és mi is némileg több kiállítást kaptunk mint addig, ezeket viszont már képtelen volt gólra váltani a vendég csapat. Guzsaly viszont még egyszer betalált ismét 4 gólra növelve az előnyt ami végleg betette a kaput 12 perccel a vége előtt a hajdúsági alakulatnak. 40 másodperccel a vége előtt még Nagy kapus feje felett átpördült egy kivédett lövés és miközben kereste a labdát az szépen becsorgott a kapujába kialakítva a 7-4es végeredményt.
Remek mérkőzésen van túl csapatunk. Fizikailag teljesen megsemmisítette ellenfelét, Nagy Ádám zseniálisan uralta a kapusterületet és minden sorunk úgy tűnik kezdi megtalálni a belső békéjét és az összhangot. Komoly plusszként csapódott le mindenkiben, hogy több hiányzó mellett - köztük Dombauer és Bedő - nagyon jó teljesítményt hozott csapatunk az előző heti döcögős meccs után és ugyan nem záporoztak a gólok, de az első perctől az utolsóig az történt a pályán amit mi akartunk. Következő héten Komárom, ahol ha nyerünk, komoly lépést tehetünk az őszi elsőség felé.
Dunai Krokodilok SE – DFSE 7-4 (4-1, 2-2, 1-1)
Galsai 3+0 2 perc, Varga 2+1, Hollósi 1+2, Guzsaly 1+0, Ressely K. 0+1, Ressely N. 0+2, Molnár 2 perc, Ambrus 2 perc, Fuchs 2 perc
Galsai 3+0 2 perc, Varga 2+1, Hollósi 1+2, Guzsaly 1+0, Ressely K. 0+1, Ressely N. 0+2, Molnár 2 perc, Ambrus 2 perc, Fuchs 2 perc