Hétvégén, a tavalyhoz képest jelentősen feljavult IBK CH csapatát láttuk vendégül, az alapszakasz utolsó körében.
Kevés csapat van a Magyar színtéren akik átvészelték az elmúlt 10 év változásait és meg maradtak az élvonalban, de a CH az egyik ilyen. Bár volt egy kisebb kiruccanásuk a másodosztályban és a nevük is változott az idők során, de a csapat vezéregyéniségei és szellemisége még mindig megvannak, így elmondható, hogy rengeteg csatát vívtunk már meg egymással. Ugyan az utóbbi években mi kerültünk ki győztesként az ütközetekből, de hogy ez most is így lesz, az korántsem volt kőbe vésve az idei alapszakasz utolsó köre előtt, különösen úgy nem, hogy Fuchs, Molnár és Pazsák személyében 3 alapemberünk is távol maradt külföldi elfoglaltságok, illetve sérülések miatt.
A meccs nagy iramban kezdődött. Vendégeink szervezett játékkal, felépített támadásokkal próbáltak operálni és egy nagyon jó találkozó volt kialakulóban. Ahogy ilyenkor lenni szokott helyzetek adódtak itt is, ott is, de a kapusok tartották az állásaikat. A gólcsend a 12. percben tört meg amikor is Schau átadásából, Domba szerezte meg a vezetést. Ezt pillanatok alatt egalizálták a mesehősök, úgyhogy Domba második gólja egy perccel később ismét csak a vezetést jelentette nekünk. A harmad végén egy 4-4-es szituációban nagyon beszorítottuk a vendégeket és többször is csak centikre voltunk az újabb találattól, de a kihagyott helyzetek mindig megbosszulják magukat, egy elcsent labdából pedig megugrottak a vendégek és még a szünet előtt ismét egalizálták az állást.
A szünetben arra összpontosítottunk, hogy mindenképpen el kell kerülnünk a szokásos 2. harmados visszaesésünket. A körülmények adottak voltak. Kevés játékos, feszített tempó, Damoklész kardja a levegőben, így mentálisan mindenki a maximumot tudta hozni, mert tudta, hogy szükség van rá. 6-4-es vezetéssel zártuk a második harmadot, miután a kemény mezőnyharcban megszerzett vezetésünkre jött egy 4 perces gólzápor a harmad közepe után amiből mindkét csapat egyenlően vette ki a részét.
A záró játékrészt ugyanazzal a lendülettel folytatták a csapatok, mint amivel az előzőt abbahagyták. Óriási sprintek, kemény ütközések és színvonalas játék jellemezte továbbra is a találkozót. Nagyon kellett figyelnünk, nehogy egy-két egymást követő hiba átbillentse a mérleg nyelvét ellenfelünk oldalára, de ezt a feladatot sikerrel megoldottuk. Bár a harmad elején és a közepe felé is lecsökkent az előnyünk egy gólra, de a Ressely testvérek tartották a frontot és előbb Norbi, majd Krisztián állította vissza a némileg biztonságosabb 2 gólt. A harmad közepére aztán végre valahára sikerült megtörnünk a CH ellenállását és bár több gól már nem esett a mérkőzésen, de ellenfelünk elfáradt és olyan fizikai fölénybe kerültünk ami nyilvánvalóvá tette, hogy a meccset megnyertük és már csak a végső sípszó hiányzik.
Mindent összevetve, eddig az egyik legszínvonalasabb mérkőzést vívtuk most hétvégén az idei sorozatban és győztesen kerültünk ki belőle. Ez nagyon fontos lehet a továbbiakra, mert ha meg tudjuk tartani ezt a lendületet, akkor komoly eselyekkel rendelkezünk végső győzelem eléréséhez. Ez azonban még messze van és egyelőre 2. helyen vagyunk a bajnokság tabelláján, ugyanis a Phoenix sem hibázott.
A rájátszásra egy későbbi cikkben kicsit részletesebben is kitérünk, most első körben annyit, hogy az alapszakasz lezárult és mellettünk a Phoenix, SZPK, Rudas hármas jutott be a felsőházi rájátszásba.
Dunai Krokodilok SE - IBK Cartoon Heroes 8 - 6 (2:2, 4:2, 2:2)
Dombauer 2+0, Ressely N. 3+1, Galsai 1+0 (2 perc), Ressely K.2+0 (2+10 perc), Schauer 0+2, Zelei 0+2, Szlávik 0+2, Hollósi (4 perc), Tuominen (2 perc)