Éhes Kannibálok látogattak hozzánk Szolnokról, de kénytelenek voltak beérni a vegetáriánus menüvel. A 8. forduló sima hazai győzelemmel végződött Törökbálinton.
Emlékeztünk még az első fordulóra és a Szolnok energikus játékára, meg a 7 kapott gólra, így a nagy mellényt szépen levettük és Krokodilba öltözve vágtunk bele a mérkőzésbe.
Akárcsak az elbukott kupameccsen most is pillanatok alatt berámoltunk két gólt, majd hagytuk ellenfelünket felébredni és visszaütni. Dombauer vezetésével így is sikerült egy gólos előnyre szert tenni a harmad végéig, így komoly aggodalomra nem volt ok.
A második harmadban aztán az első sorunk (amíg még volt) nyilvánvalóvá tette, hogy ezen a mérkőzésen nem nyerhet más csak a Dunai Krokodilok. A meccs feléig Galsaiék 5 gólos előnyt hoztak össze amit már nem is engedett leolvadni a csapat. Sajnos a meccs felénél Ressely Norbi sérülés miatt kiszállt a küzdelmekből, de áthidaltuk a hiányát és a második játékrészt 11-5-el zártuk.
A harmadik harmadban az addig sem túl következetesen és pontosan fújó játékvezető páros átvette a főszerepet és bár már az első harmadban figyelmeztették vendégünket, hogy a következő alkalommal már kiállítás jön, de továbbra is csak mi kaptuk meg a hátrányokat. 2 perccel a kezdés után Dombauer a cserepadon ülve levett egy közénk lőtt labdát kézzel, amit a játékvezetők úgy láttak, hogy még a pályán volt az érintés pillanatában és szándékosságot feltételezve félelmetes határozottsággal a játék szabotálásáért, végleges 2-vel kiállították játékosunkat. Tény, hogy szolnoki játékos méterekre nem volt az esettől (hazai sem), hogy a labda egyértelműen a cserepd felé tartott és az, hogy játékosunk nem nyújtózkodott a labdáért. Dombauer Péter elmondása szerint amikor a pálya felé fordult vette észre, hogy felé repül egy labda, amit reflex szerűen elkapott (nem pedig nyúlt érte) és nem látta, hogy a pályán belül lett volna. Ezt sem okunk, sem kedvünk nincs kétségbe vonni, ellentétben a bírok következetességével, akik késleltetett kiállítást fújtak ellenünk úgy, hogy nálunk volt a labda, akik egészen az 50. percig nem állítottak ki egy szolnoki játékost sem, holott 25 perce figyelmeztették ellenfelünket és egyébként is színvonal alatt vezették le a mérkőzést.
Minden esetre az 5 perces hátrány ellenére nem hagytuk elúszni a meccset és még egy kicsit odatettük magunkat, így a vége 15-7 lett. Kiemelten jól játszott első sorunk és az emberhátrányt védekező egységeink (mindössze egy gólt kaptunk a 11 perc hátrány alatt), de még így is sok gólt kapunk amin dolgozni kell. A következő fordulóban irány Érd ahol ellenfelünk az ARES csapata lesz.
Dunai Krokodilok SE - Szolnok Cannibals FK 15-7 (4-3, 6-2, 4-2)
Dombauer 2+0 (V2), Hollósi 3+0, Magyar 1+0 (2 perc), Ressely N. 1+0 (2 perc), Galsai 4+2, Varga 1+2 (7 perc), Ressely K. 2+2, Schauer 0+1, Bedő 0+1, Simon 0+2, Fuchs 0+1
Dombauer 2+0 (V2), Hollósi 3+0, Magyar 1+0 (2 perc), Ressely N. 1+0 (2 perc), Galsai 4+2, Varga 1+2 (7 perc), Ressely K. 2+2, Schauer 0+1, Bedő 0+1, Simon 0+2, Fuchs 0+1