Az alapszakasz utolsó mérkőzésén a Debrecen szebb napokat is megélt csapatát fogadtuk a törökbálinti csarnokban. Csak a győzelem volt elfogadható eredmény és ennek szellemében vezérelte pályára csapatát Galsai Péter.
Korábban már párszor csúnyán megtréfált bennünket a hajdúsági gárda, de ez most nem volt az ő napjuk, nem lehetett….
Koncentrált és összeszedett védekezéssel és villámgyors támadásokkal operálva folyamatosan ellenőrzés alatt tartottuk a mérkőzést és bár a debreceni csapat mélyen visszaáll és a leblokkolt labdákból igyekeztek kontrázni, de kísérleteik nem jelentettek komoly veszélyt a kapura, mi pedig szépen lassan a 43. percig egy 6-0-s előnyre tettünk szert. Az első harmadban Dombauer, majd Galsai talált be, a másodikban Dombauer és Hollósi, a harmadikban pedig Ressely Krisztián és Pazsák Csaba.
A 44. percben azonban megtört Samu hálójának érintetlensége, ugyanis Lánczi emberelőnyből lőtt szépítő találatot. A mérkőzés képe azonban ezután sem változott semmit sem és már az eredmény is alig, Hollósi utolsó fél percben szerzett második találatával kialakult a 7-1-es végeredmény ami azt jelenti, hogy visszavettük az első helyünket a tabellán és megnyertük az alapszakaszt.
A némi vállon veregetést kapott a csapat az elmúlt mérkőzéseken tanúsított remek védekezéséért, ugyanis 180 perc alatt mindössze csak 3 gólt kaptunk 5 az 5 elleni játékban.
Most a Krokodilokra egy hétvégi pihenő vár, majd egy kupafordulóval rázódunk vissza a megszokott kerékvágásba ahol az ellenfelünk majd a Diamonds csapata lesz.
Dunai krokodilok SE– Debreceni Floorball SE 7:1 (2:0, 2:0, 3:1)
Dombauer 2+1, Galsai 1+0, Hollósi 2+0, Ressely K. 1+0, Pazsák 1+0, Magyar 0+1, Bedő 4 perc, Ambrus 2 perc.