Dunai Krokodilok SE
 
Krokodilok unihoki kupa Érden
Adó 1%
Halászlé, töltött káposzta, bejgli lemozogva
Hozzáadva: 2013-01-08 15:42:49
Nem sok tötymörgés volt év elején, rögtön az első hétvégén a Neumann FSE csapata látogatott hozzánk, pontszerzés reményében. A remények tovább után szertefoszlanak.

Teljesen klasszikus karácsonyi menü: Apával közösen fogott halakból főzött halászlé, anyu töltött káposztája és nagyi bejglie. Ez mind nagyon szép és nagyon jó, de ha jó bezabál belőle az ember és megfejeli még némi szilveszteri italozással, akkor egy január 6-i mérkőzés elég kiszámíthatatlan eredményt is tud hozni.
Hogy ellenfelünket legyőzzük először is magunkat kellett legyőzni. Na nyilván ők sem edzéssel töltötték az ünnepeket, de rajtunk a meglehetősen aktív kihagyás az ünnepi kombóval megfejelve meglátszott.
 
1. harmad -  A halászlé
A halászléhez kenyér kell, ez nem is vitás, az meg hízlal, lelassít. Hogy ezt ledolgozzuk kaptunk egy kis segítséget ellenfelünktől. Némi meddő mezőnyharc után egy banális tévedésből adódó emberelőnyt gólra váltott a kartali csapat, majd, hogy biztosan felpörögjünk átkapcsoltak letámadásba. Ezzel azonban rögtön ki is nyílt a védekezésük és jött az egyenlítés. Másfél perccel a harmad vége előtt ismét hátrányba kerültünk, de az öltözőbe 3-2-es előnnyel mehettünk, hogy felkészüljünk a második fogásra, mert 15 másodperc alatt sikerült kétszer is betalálni.
 
 
2. harmad - A töltött káposzta
Tudvalevő, hogy a töltött káposzta nem megfelelő fogyasztása sok, különböző problémát tud okozni, akárcsak a Neumann bunker védekezése. A harmadot gyakorlatilag az ellenfél térfelén töltöttük, aminek annyi eredménye lett, hogy két kontra gólt kaptunk és blokkba lőttünk nagyjából mindent. Esetleg Rjtő Jenő hozzá tudna még fűzni valamit ehhez a harmadhoz, de én biztos nem. Egyszer csak vége lett és már nem mi vezettünk.
 
 
3. harmad - A bejgli, plusz bónusz szilveszteri pezsgő
Mivel a kevés mozgás miatt a káposzta megfeküdte a gyomrunkat, mindennek, így az egy gólos hátránynak a ledolgozása is az utolsó harmadra maradt. Hogy egészen biztosan ne aludjunk be, arról gondoskodtunk az utolsó játékrész első negyedében amikor is 2 perc 20 alatt 3 2 percest gyűjtöttünk be magunknak, így 5 a 3 ellen bőven volt lehetőségünk letornázni a desszertet. Ez olyannyira sikerült, hogy kettős emberelőnyből Ressely Norbi ismét betalált (a meccsen már harmadszor), így a kiegészülés után Pazsák gólja már ismét mi vezettünk. Az ellen azonban hajlott de nem tört meg és a hajrá kezdetekor még egyszer utlojára kiegyenlített. Itt már elkezdtük kiizzadni a szilveszteri pezsgőt is, viszont egy jó kapitány mindíg tudja mikor kell közbe lépni és Galsai találatával újra magunkhoz ragadtuk az előnyt. A meccs végén egy kiállításba még belefutottak vendégeink, amiből óriási káosz lett, de végül betaláltunk abból is, kialakítva a 7-5ös végeredményt.
 
 
Kiválóan megadta a mérkőzés az alaphangot a szezon folytatásához, rámutatott hibákra és hiányosságokra, amiket a héten ki kell szűrnünk, ugyanis 13-án Dunaújvárosba utazik a csapat a Magyar Kupa negyeddöntőjére és ott nem hibázhatunk.
 
Dunai Krokodilok SE - Neumann FSE 7 - 5 (3-2, 0-2, 4-1)
Ressely N 3+0 (2 perc), Hollósi 1+0, Pazsák 1+0 (2 perc), Galsai 1+2 (2 perc), Dombauer 1+2, Molnár 0+1, Ambrus 2 perc

Következő mérkőzés
-
-
Legutóbbi mérkőzés
U13
Dunai Krokodilok SE
Phoenix Fireball SE
Eseménynaptár
2024 március
H
K
SZ
CS
P
SZ
V
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
Salming OB1 tabella
H Csapat
P
1 Phoenix Fireball SE
20
2 SZPK Komárom 14
3 Dunai Krokodilok SE 14
4 IBK Cartoon Heroes 7
5 Neumann Wombats 3
6 Ares HC 2
Fiú U19 OB tabella
H Csapat P
1 Phoenix Fireball SE 8
2 Dunai Krokodilok SE 6
3 Neumann FSE 0
Fiú U13 OB tabella
H Csapat P
1 SZPK  Komárom 12
2 Vajda-CH 10
3 Dunai Krokodilok SE 8
4 Phoenix Fireball SE 4
5 Ares HC 0
 
U11 OB tabella
H Csapat P
1 SZPK Komárom 6
2 Dunai Krokodilok SE 6
3 White Sharks / Vajda 0
 

Dunai Krokodilok
Készítette: