Dunai Krokodilok SE
 
Krokodilok unihoki kupa Érden
Adó 1%
Győzelemmel kezdtük az évet
Hozzáadva: 2014-02-14 14:57:28
Ennél klisésebb címet ha akarnék se tudnék elképzelni, de legalább tökéletesen fedi a valóságot…..és sokkal többet nem is nagyon lehet hozzátenni a mérkőzéshez.


Mondhatjuk, hogy a bejglit le kellett dolgozni, meg hogy ismét szezon eleji formában voltak a csapatok, de akár azt is, hogy borzalmas volt a játék. Pontatlan passzok, elhibázott emberfogás, rosszul felállt sorfal és a kihagyott helyzetek mind-mind olyan mennyiségben voltak jelen a játékunkban, hogy ha csak egy kicsit is szerencsésebb ellenfelünk, akkor egy igen rövid kupaszereplésről beszélhetnénk most.
Lehetne részletezni, hogy harmadonként mi történt, de szinte felesleges. A meccs elkezdődött, tartott, majd vége lett. Annak köszönhetően, hogy ellenfelünk sem különösebben volt csúcsformában, egy elég egyenletes meccset játszottunk, amin végig vezettünk és valamennyivel többet is birtokoltuk a labdát, azonban kirívóan nagy különbséget a játék egyetlen pontján sem sikerült elérnünk. A mérkőzés szinte egyetlen kiemelkedő teljesítményét kapusunk hozta, akit ezúttal rendesen megdolgoztattunk. Kicsit fura lehetne, hogy így is megvan a továbbjutás, de azért voltak pozitív részei is az egésznek. Kiki védéseit már említettem. Ez mellett a mérkőzés nagy részében a visszaállt védekezésünk és a labdaszerzéseink szintén jól működtek. Az, hogy rengeteg helyzetet hagytunk ki, egyben azt is jelzi, hogy még többet dolgoztunk ki és ez első sorban kontrajátékunk sikerességét mutatta a mérkőzésen. Számtalan alkalommal sikerült egy vagy két passzból gólhelyzetet kialakítanunk, a saját térfelünkről indulva. A legnagyobb pozitívum, ami azonban segített megnyerni nekünk a meccset, az volt hogy hajtottunk és a hibáinkat mindig tudtuk ellensúlyozni pont annyi pozitívummal, ami elég volt egy magabiztos győzelemhez. A mérkőzés végén - amikor ellenfelünk feljött egy gólra - sem volt pánik és bíztunk magunkban annyira, hogy nemhogy nem kaptunk még egy gólt, hanem még hozzá is tudtunk tenni egyet és a mérkőzés végi 6 az 5 elleni szituációt is magabiztosan oldottuk meg.
Mindent összegezve nyertünk és így bejutottunk a Magyar Kupa következő körébe. Ennél még többet jelent, hogy ismét ütőt fogtunk a kezünkbe és folytatjuk az edzésmunkát, hogy újra felpörögjünk arra a fordulatszámra, amivel zakatoltunk december elején.
 
Következő ellenfelünk a Rudas csapata lesz, akivel a bajnokság keretein belül fogunk megmérkőzni és ott már szükség is lesz a korábbi formánkra, mert az első meccsen is komolyan meggyűlt a bajunk Dunaújváros legjobbjaival.
 
 
Dunai Krokodilok SE – RKA Kinizsi TTK 9:7
Bozsó 0+1, Dombauer 2+2, Galsai (2 perc), Hoffmann 0+2, Molnár 2+1, Pazsák 0+1, Ressely K. 2+0, Ressely N. 2+0, Schauer 0+1, Szlávik 1+0
 

Következő mérkőzés
-
-
Legutóbbi mérkőzés
U13
Dunai Krokodilok SE
Phoenix Fireball SE
Eseménynaptár
2024 december
H
K
SZ
CS
P
SZ
V
 
 
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
 
 
 
 
Salming OB1 tabella
H Csapat
P
1 Phoenix Fireball SE
20
2 SZPK Komárom 14
3 Dunai Krokodilok SE 14
4 IBK Cartoon Heroes 7
5 Neumann Wombats 3
6 Ares HC 2
Fiú U19 OB tabella
H Csapat P
1 Phoenix Fireball SE 8
2 Dunai Krokodilok SE 6
3 Neumann FSE 0
Fiú U13 OB tabella
H Csapat P
1 SZPK  Komárom 12
2 Vajda-CH 10
3 Dunai Krokodilok SE 8
4 Phoenix Fireball SE 4
5 Ares HC 0
 
U11 OB tabella
H Csapat P
1 SZPK Komárom 6
2 Dunai Krokodilok SE 6
3 White Sharks / Vajda 0
 

Dunai Krokodilok
Készítette: