Vajon sikerült-e a tavalyi Úthenger-gyilkos formájukat átmenteni a Krokodiloknak az idei szezonra? Olvassd el beszámolónkat, és megtudod...
A Dunai Krokodilok történetének legkomolyabb nyári alapozása után, (egy hónapon át, heti 8 edzéssel készültek a Krokik az új szezonra) egy felemás érzésekkel megvívott Európa Kupa selejtezőt követően indultak neki a Krokodilok szombat délután, hogy elkezdjék a 2010/11-es bajnoki szezont.
Kimondott cél a 4. bajnoki cím megszerzése, hiszen soha ilyen erős kerettel nem vágtunk még neki a bajnokságnak. 28 bevethető játékos várja hétről hétre, hogy Tozsó, az újdonsült edző kijelölje közülük a 20 fős aktuális keretet.
Elsőként máris egy örök mumussal, a komáromi katlanban mindenkire veszélyes SZPK-Nokiával találkoztunk.
A két csapat évek óta kemény, férfias, élvezetes mérkőzéseket vív egymással, amelyből tavaly rendre mi kerülülnk ki győztesen, hiszen háromszor is sikerült legyőznünk a komáromi legényeket.
"Ennek megfelelően" 1.27-kor Móricz Dávid be is köszönt a még ébredező Krokodiloknak egy gyors góllal.
Szerencsére a válasz nem váratott sokáig magára, hiszen nem sokkal egy perccel a komáromi gólt követően az ifjabb Ressely jelezte visszatértét a svédországi egy év után, és gyorsan egalizálta az eredményt Bozsó passzából.
Csapatunk a klasszikus 2-1-2-es felállással próbálta megfogni a komáromi támadásokat, ami sikeresen működött, hiszen a felívelt labdákat hátvédeink rendre jól szűrték.
Az első harmadban Guzsaly centerezéséből Hollósi szerezte meg a vezetést, majd a szünetet jelző sípszó előtt Móricz Dávid mattolta újra a védelmünket, így 2-2-vel vonultak öltözőbe a csapatok.
A második harmadban aztán egy fokkal nagyobb sebességre kapcsoltunk, amelynek eredményeként Galsai, Dúró, és Ressely Krisztián góljára csak egy SZPK-s válasz érkezett. 40 perc játék után 3-5 volt az állás a javunkra.
A záró játérészben változtattunk a játékstílusunkon, amelynek eredményeként gólzáporos 20 perc következett mindkét oldalon.
Külön öröm, hogy mindhárom sorunk szerzett gólt, és már az első meccsen beköszöntek az új Krokodilok, hiszen csapatunk 8. gólját Pazsák Csabi, míg a 9. találatot Schauer Balázs szerezte.
Fontos momentum volt, hogy az utánpótlás csapatunk két meghatározó játékosa Szabó Viktor és Simon Adorján is játéklehetőséget kapott, így belekóstolhattak egy OB1-es mérkőzés puskaporos levegőjébe.
A mérkőzés végeredménye 6-9 lett ide. Ha a védekezésünk hatékonyságán, valamint az emberelőnyös-embehátrányos szituációk megoldásán sikerül még javítanunk, akkor ez az idény eleji forma komoly bizakodásra adhat okot.
Nézzük mit szólt az első bajnokin mutatott teljesítményünkhöz az edzői poszton debütáló Szabó "Tozsó" József:
"Az elmúlt két szezon alapján nagyon nehéz megítélni, hogy milyen játékerőt képviselhet idén az SZPK, hiszen egy domináns bajnoki cím után az előző szezonban alapvetően masszív, de középszerű csapatnak mutatta magát az „Úthenger”. Nehéz mérkőzést, de egyértelműen győzelmet vártam a csapattól. Mindkét vágyam teljesült, hiszen elsősorban magunknak köszönhetően nem sikerült nagyarányú győzelmet aratnunk, azonban a 2 pontot megszereztük, és ez a legfontosabb.
A mérkőzés nagy részében átadtuk a teret Illés László csapatának, és megpróbáltuk kihasználni a hibáikat, amikkel azonban csak részben tudtunk élni, hiszen 4-5 lefordulásban is az utolsó passzba, vagy a lövésbe csúszott hiba. Az utolsó játékrészben, a magabiztos vezetés tudatában letámadtuk a hazaiakat, és ezzel is zavart tudtunk okozni.
Összességében véve, tudunk ennél sokkal jobban is játszani, de így sem volt kérdéses egy pillanatig sem a győzelmünk. Kiemelném a bemutatkozókat, elsősorban a 3 OBI-es debütálót, Magyar Dánielt, Simon Adorjánt és Szabó Viktort, akik előtt még nagy jövő állhat ebben a csapatban. Valamint örülök, hogy már az első meccsen átesett a tűzkeresztségen Pazsák Csaba és Schauer Balázs, és Krokodilként megszerezték első bajnoki góljukat!"
Salming OB1. 1. forduló
SZPK-NOKIA - Dunai Krokodilok 6-9
Dunai Krokodilok: Ressely N. (2+0), Duró N. (1+0), Pazsák Cs. (1+1), Fuchs A. (0+2), Bozsó T. (0+1), Pajor G., Galsai P. (2+1), Dombauer P. (1+1, 2 perc), Ambrus N., Schauer B. (1+0, 2 perc), Guzsaly P. (0+1, 2 perc), Hollósi R. (1+0), Ressely K., Bedő Z. (2 perc), Zelei K. (0+2), Magyar D., Simon A., Szabó V.