Dunai Krokodilok SE
 
Krokodilok unihoki kupa Érden
Adó 1%
Az a bizonyos Kroki-Phoenix
Hozzáadva: 2014-05-13 15:29:32
Záró fejezetéhez érkezett a 2013/14-es szezon. Egy utolsó nagy levegő, egy utolsó nagy meccs és….az első bajnoki beharangozó idén.

A Krokodilok-Phoenix találkozók az utóbbi években folyamatosan egyre nívósabb helyet követeltek maguknak a magyar floorball életben, míg mára eljutottunk oda, hogy az egyik top rangadóként tartják számon. Persze nem volt ez mindig így, hiszen mi már régen az élvonalhoz tartoztunk, mikor ellenfelünk fiatal tehetségei még csak elkezdtek közelíteni az élmezőny felé miközben egyre komolyabb tekintélyt vívtak ki maguknak. Teltek múltak az évek és bármilyen furcsának is tűnik, de ez idő alatt nagyon kevés komoly téttel rendelkező meccset vívtunk egymással. Volt egy kupameccsünk 2011-ben amit szó szerint az utolsó másodpercben mentettünk döntetlenre, hogy a hosszabbításban megszerezzük a továbbjutást érő gólt de ezen kívül semmi. Volt pár alapszakasz és rájátszásbeli mérkőzésünk ugyan melyek megnehezítették/megkönnyítették a dolgunkat, de el nem döntöttek semmit.
Ennek azonban most vége. Egy számunkra hosszú és nehéz szezon végén elérkeztünk egy olyan meccshez, ahol minden eddigi eredményt és adatot dobhatunk a kukába, mert a május 18-án, 18:00-kor kezdődő mérkőzés végén aki győztesen hagyja el a pályát (nekünk a döntetlen vereségnek számít), az visz mindent, az lesz 2013/14 bajnoka és ellenfelünk ez alkalommal a Phoenix Fireball SE gárdája lesz.
A találkozó - a nyilvánvaló mellett - presztízs értékkel is bír, ugyanis eddig mindkét csapat 100 %-os az ilyen jellegű küzdelmeket tekintve, így aki itt veszít ezt soha többé nem mondhatja el magáról. Csapatunk eddig 4 bajnoki döntőt, illetve döntő jellegű mérkőzést játszott és ebből 4-et nyert meg, míg ellenfelünk tavaly jutott el először ilyen mérkőzésig és azt rögtön be is húzta. (Érdekesség, hogy a 4 győzelemből kettőt, a mostani mérkőzés helyszínén, a törökbálinti csarnokban értünk el.)
Idén a két csapat eddig 3 alkalommal mérte össze tudását. Az első bajnokin simának mondható vereséget szenvedtünk, míg a visszavágón leengedtünk a finisben és elszórtuk 3 gólos előnyünket, így döntetlenre mentette a címvédő a meccset. A 3. mérkőzés már a rájátszásban volt, nem is olyan régen,  itt pedig már nem követtük el ugyanezt a hibát és egy gólos előnyünket megőrizve, fontos 2 pontot tettünk zsebre.
Hogy a mostani meccsen mi lesz az szinte megjósolhatatlan. A végeredményt tekintve fej-fej mellett van a két csapat és ellenfelünk azzal az egy ponttal van csak előttünk amit a jobb alapszakaszban elért eredményéért kapott és ott is csak az egymás ellenni eredmény döntött, a pontszám ugyanaz volt. Mi egy kicsivel több gólt szoktunk lőni, de rendre több gólt is kapunk. A játékunk jóval fizikálisabb, de ezzel arányban több emberhátrányt is szoktunk összeszedni. Száz szónak is egy a vége: rengeteg aspektusból vizsgálgathatnánk még a meccset, de végső soron az egyetlen aminek értelme van, ha vasárnap este fogjuk magunkat, kimegyünk Törökbálintra és együtt küzdünk, szurkolunk a Dunai Krokodilok SE sikeréért és hatodik bajnoki aranyáért! HAJRÁ DUNAI KROKODILOK!!

Következő mérkőzés
-
-
Legutóbbi mérkőzés
U13
Dunai Krokodilok SE
Phoenix Fireball SE
Eseménynaptár
2024 december
H
K
SZ
CS
P
SZ
V
 
 
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
 
 
 
 
Salming OB1 tabella
H Csapat
P
1 Phoenix Fireball SE
20
2 SZPK Komárom 14
3 Dunai Krokodilok SE 14
4 IBK Cartoon Heroes 7
5 Neumann Wombats 3
6 Ares HC 2
Fiú U19 OB tabella
H Csapat P
1 Phoenix Fireball SE 8
2 Dunai Krokodilok SE 6
3 Neumann FSE 0
Fiú U13 OB tabella
H Csapat P
1 SZPK  Komárom 12
2 Vajda-CH 10
3 Dunai Krokodilok SE 8
4 Phoenix Fireball SE 4
5 Ares HC 0
 
U11 OB tabella
H Csapat P
1 SZPK Komárom 6
2 Dunai Krokodilok SE 6
3 White Sharks / Vajda 0
 

Dunai Krokodilok
Készítette: